2014.10.31. Jogi Fórum / Sereg András
Az Alkotmánybíróság 1991. november 5-én nemcsak alkotmányellenesnek találta a családjogi törvény egyik rendelkezését, hanem egyúttal megsemmisítette az indítványt benyújtó Jánosi Antal apasági perében hozott két bírósági ítéletet is. Ilyen döntésre addig és még utána is egy jó darabig nem volt példa a taláros testület történetében.
A családjogi törvény alkotmánysértőnek talált rendelkezése kimondta, hogy apasági perekben „a teljesen cselekvőképtelen jogosult helyett – gyámhatóság hozzájárulásával – a törvényes képviselője léphet fel”. Így általában a kiskorú gyermek nevében az anya kezdeményezhette az elvált férj apasági vélelmének a megdöntését. A gyermeket ezzel azonban megfosztották attól a jogától, hogy nagykorúvá válva kideríthesse vérségi származását.
Jogászi körökben nem is az alkotmánysértő szabály megsemmisítése keltett nagy visszhangot, hanem az, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette az elsőfokú és a másodfokú bíróság ítéletének az apaság vélelmét megdöntő részét, mi több, elrendelte Jánosi Antal apaságának anyakönyvi visszaállítását is.
A férfi 1990 februárjában megfogalmazott alkotmányjogi panaszában azt kifogásolta, hogy kiskorú gyermeke – a gyámhatóság által kijelölt eseti gondnok útján – ellene keresettel lépett fel, melynek eredményeként házasságból született fia vonatkozásában az apasági vélelmet megdöntötték és gyermekét, akit több éven át egyedül nevelt, tőle elvették.
Jánosi indítványában utalt arra is, amennyiben a gyermek anyja, illetőleg a gyámhatóság által kezdeményezett per eredményeként az apasági vélelem megdől, a perújítás és más rendkívüli perorvoslat lehetőségét tiltó rendelkezésekre tekintettel a gyermek elesik attól a jogától, hogy nagykorúságának elérésétől számított egy éven belül az apasági vélelem megdöntését maga kezdeményezze. Az eljárás véglegessége és kétségbevonhatatlansága elüti a gyermeket attól a legszemélyesebb jogától, hogy vérségi származásának kiderítését maga kezdeményezze.
Érvelése szerint éppen a támadott rendelkezés helytelen értelmezése alapján kialakult bírói gyakorlat teremti meg ezt az alkotmányellenes helyzetet. A jogalkalmazási gyakorlat ugyanis azt a szabályt, amely szerint az apaság vélelmét a gyermek nagykorúsága elérésétől számított egy év alatt támadhatja meg, úgy értelmezi és alkalmazza, hogy ez a határidő a megtámadás végső határideje, vagyis a megtámadásra – a gyámhatóság útján – a gyermek kiskorúsága idején is törvényes lehetőség van.
Az Alkotmánybíróság az ügyben meghallgatta többek közt Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, aki felszólalásában rámutatott arra, hogy a támadott jogszabályi rendelkezéseket a gyakorlat már évtizedek óta az alkotmányjogi panaszban kifejtett tartalommal alkalmazza. Hozzátette: az érintett jogszabályi rendelkezések lehetséges értelmezései közül ez a tartalom-meghatározás felel meg a gyermek érdekeinek. Utalt arra is, hogy a támadott törvényi rendelkezéseket a Legfelsőbb Bíróság a P.törv.22.703/1956. számú eseti döntésében ilyen tartalommal értelmezte, és ez az értelmezés azóta a jogalkalmazásban elfogadott, töretlen, általánosan alkalmazott, sőt a jogtudomány is a sérelmezett rendelkezéseknek egységesen ilyen értelmet tulajdonít. A Legfelsőbb Bíróság elnökével lényegében azonos álláspontot foglalt el és fogalmazott meg Györgyi Kálmán legfőbb ügyész is.
A határozat [57/1991. (XI. 8) AB határozat], amelynek előadó bírója Lábady Tamás volt, hangsúlyozta, ha a bírói gyakorlat és az általánosan elfogadott jogértelmezés a normaszöveget – a lehetséges több értelme közül – egységesen csak egy bizonyos, meghatározott értelemben alkalmazza, akkor azt az Alkotmánybíróságnak is ezzel az értelemmel és tartalommal kell vizsgálnia. A határozat indokolása szerint ugyanakkor valamely jogszabály alkotmányossága csak szövegértelme és normatartalma alapján bírálható el. Az Alkotmánybíróság tehát az úgynevezett absztrakt normakontroll során sem pusztán a jogszabály „betűjét”, hanem annak megállapított értelmét és szövegtartalmát vetette össze az ugyancsak általa megállapított alkotmánytartalommal.
Ha a két- vagy többértelmű jogszabály a jogalkalmazási gyakorlatban csak egyik értelme szerint él és kizárólag e tartalmával realizálódik, az Alkotmánybíróságnak a jogszabály másik (többi) szövegértelmét és normatartalmát nem kell vizsgálódási körébe vonnia, mert ebben az összefüggésben alkotmányossági kérdés fel sem merül. „Mindebből következik – szögezte le a testület –, hogy az Alkotmánybíróságnak nem a normaszöveget önmagában, hanem az érvényesülő, a hatályosuló és megvalósuló normát, azaz az »élő jogot« kell az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmával és az alkotmányos elvekkel összevetnie. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint »élő jog« alatt a jogszabályt értelmezett és alkalmazott tartalmával együttesen kell érteni.”
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a támadott rendelkezés nem ellentétesek az Alkotmány 67. § (1) bekezdésével. (Ez kimondta, hogy a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.) A testület szerint ugyanis ezt az alkotmányos tételt nem lehet úgy értelmezni, hogy az tartalmazza a gyermeknek a családi álláshoz és a vérségi családba tartozáshoz való jogát is. A tényleges családi védelem és gondoskodás ugyanis nemcsak a vérségi, hanem az úgynevezett szociológiai családban is megadható a gyermeknek. A testület azonban úgy ítélte meg, hogy a vérségi származás kiderítése mindenkinek a legszemélyesebb joga, az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való jog körébe tartozik, amely jogot a 8/1990. (IV. 23.) AB határozat általános személyiségi jogként határozta meg. Márpedig az általános személyiségi jog egyik fontos aspektusa az önrendelkezéshez és az önazonossághoz való jog, ebből következően mindenkinek joga van vérségi jogállását kétségbe vonni és azt felkutatni. Az Alkotmánybíróság szerint a gyermeknek ezt a jogát a vizsgált szabályozás a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága miatt teljesen elvonta.
Miután beigazolódott, hogy Jánosi Antal perében alkotmányellenes jogszabályt alkalmazott a bíróság, az ügyben hozott bírósági ítéleteket az Alkotmánybíróság megsemmisítette. A testület ezzel összefüggésben kifejtette, hogy az alkotmányjogi panaszt éppen a jogorvoslati jelleg különbözteti meg az utólagos normakontrolltól. Mivel a törvényalkotó a jogorvoslás eljárásjogi módjait nem szabályozta, így azt az egyes ügyekben az Alkotmánybíróság maga határozza meg. Az ítéletek megsemmisítése kapcsán az alkotmánybírák rámutattak: minthogy az indítványozó további bírói jogorvoslattal nem élhetett és a jogerős ítélet megváltoztatására más mód nem kínálkozott, azt a testület megsemmisítette, és rendelkezett az anyakönyvi bejegyzés megváltoztatásáról.
A határozathoz Kilényi Géza alkotmánybíró különvéleményt fűzött, melyhez Schmidt Péter is csatlakozott. Szerintük a testület nem helyesen válaszolt arra a kérdésre, mi a teendő, ha egy jogszabálynak többféle értelmezése lehetséges. „Ha az Alkotmánybíróság magáévá teszi az »élő jog« teóriát, annak szükségképpen az a következménye, hogy úgyszólván sohasem dönthet a kihirdetett normaszöveg alapján, hanem mindig meg kell vizsgálni a jogalkalmazási gyakorlatot, minimálisan abból a szempontból: az »állandó és egységes-e«. Ehhez a testületnek sem kompetenciája, sem szakapparátusa nincs.”
A tízből nyolc alkotmánybíró azonban Jánosi Antalnak adott igazat. Az apa győzelmet aratott: a jogerős bírósági ítélet után sem adta fel a reményt, indítványt juttatott el az éppen akkor alakult Alkotmánybírósághoz, amely nem kis viták után visszaadta neki a fiát.
A fiú, aki az első per idején alig öt esztendős volt, ma 35 éves.
