2020.01. 9. Jogi Fórum / MTI / Varga Judit igazságügy miniszter Facebook-oldala
Az Igazságügyi Minisztérium tavasszal kezdeményezi a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak szigorítását – jelentette be hétfőn Varga Judit igazságügyi miniszter. A miniszter Facebook-videójában összegezte a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításait.
Leszögezte: a módosításnak az a célja, hogy azt, aki más életére tör, ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani.
A miniszter Facebook-videójában összegezte a győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításait. Azt mondta, mélyen megrázták a történtek, és igazságügyi miniszterként az erőszakkal szemben zéró toleranciát képvisel.
Varga Judit a Kúria elnökénél kezdeményezte az élet elleni bűncselekmények ítélkezési gyakorlatának áttekintését. A nők és a gyermekek kiemelt védelme érdekében felülvizsgálják a szülői felügyelet és kapcsolattartás joggyakorlatát, valamint a gyermekvédelmi jelzőrendszer működését.
Kitért arra is, hogy 2020. az áldozatsegítés éve az igazságügyi tárcánál, és ennek jegyében megduplázzák az áldozatsegítő központok kapacitásait; erre idén 600 millió forintot költenek.
Az IM kiemelt célja, hogy az elkövetők szigorúbb büntetést kapjanak, és minden bajba jutott magyar állampolgár megfelelő védelemben részesüljön – hangsúlyozta videójában a miniszter.
Bejegyzésében kitért arra is, hogy az Isztambuli Egyezménynek (vagyis az Európa Tanács által megalkotott átfogó nemzetközi egyezménynek a nők elleni és a családon belüli erőszakkal szemben) az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít. „Nem ratifikáljuk a migrációt is támogató egyezményt, amely azt is állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek” – fogalmazott.
A győri kettős gyilkosságot elkövető férfi korábban, 2016 májusában Szombathelyen kalapáccsal és papírvágó szikével életveszélyes sérüléseket okozott a feleségének, ezért emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt 2017 decemberében öt év fegyházra ítélték. 2019. szeptember 11-én pártfogó felügyelet elrendelése mellett feltételesen szabadlábra helyezték. Negyedévvel később a 25 éves férfi megölte 10 éves fiát és 13 éves nevelt lányát, majd öngyilkosságot követett el. A lakásban tartózkodott a harmadik testvér, egy hatéves kislány is.
A győri kettős gyermekgyilkosságról készült jelentés megállapításai:
- Zéró tolerancia az erőszakkal szemben.
- Aki más életére tör, azt ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani! Tavasszal szigorítjuk a feltételes szabadságra bocsátás szabályait.
- Meg kell vizsgálni azt is, hogy a bíróságok megfelelő szigorral lépnek-e fel az élet elleni bűncselekmények esetében. Érvényesül-e a középmérték szabálya a büntetések kiszabásánál?
- A bírói joggyakorlat felülvizsgálatát kezdeményezzük a szülői felügyelet és kapcsolattartás, valamint a gyermekelhelyezés tekintetében is.
- A gyermekvédelmi jelzőrendszer működését is felül kell vizsgálni mindezzel összefüggésben.
- 2020 az áldozatsegítés éve az IM-ben. Megduplázzuk az Áldozatsegítő Központok kapacitásait, erre idén 600 millió forintot költünk.
Az Isztambuli Egyezménynek az ügyhöz semmi köze, a magyar jogrendszer a nők védelmében az Egyezménynél hatékonyabb és erősebb védelmet biztosít. Nem ratifikáljuk a migrációt is támogató Egyezményt, amely azt is állítja, hogy az emberek nem férfinak és nőnek születnek, hanem léteznek társadalmi nemek.